Nem, nem arról a jelszóról van szó, amivel belépsz a gépedbe, telefonodba, profilodba stb. Szóval nem arról az egymilliom féle vacak karaktersorozatról, aminek a felét elfelejti az ember, mert mindenhova más kell és lassan már csak a levegővételhez nem kell kódot megadni.

Azokról a jelszavakról, jelmondatokról és egyéb szlogenekről van szó, amit zászlókra tűznek a jó emberek, aztán hordozzák körbe, mint a véres rongyot, lehetőség szerint mindenféle felületen és módon az arcodba nyomják, a torkodba tömnék, és ha nem megy, aztán elhordanak mindennek.

De hát ugyan mi a bajom nekem ezekkel? Hiszen csak egy vagy több csoport számára fontos ügyet képvisel, hirdet, összegez, tömörít befogadható formába, ráadásul sok esetben olyan ...

Hol is kezdjem? Furfangos kis darab ez, de nagyon szerettem.

Az emberek által birtokba vett Marson járunk, ahol a politikusnő lánya, Tuesday megszökik otthonról, hogy Alba citybe menjen és zenélhessen, énekeljen. Ez ugyan nem egy túl átgondolt lépés részéről, és meglehetősen esetlen is, ám szerencséjére megpillantja a hídon zenélő Carole-t, a Földről érkezett árva, menekült lányt, aki befogadja és akivel osztoznak a zene iránti szenvedélyen.

Nem meglepő módon hamarost el is határozzák, ők ketten összefognak, hogy beteljesítsék álmukat. Ezzel pedig nem akármilyen kaland veszi kezdetét. Első dalukat egy rendes zongorával is kipróbálnák, ezért belógnak egy hivatali épület színháztermébe. Előadás közben egy ott dolgozó fiú ...

Dolgozom épp. Már csak néhány mondat lenne hátra a novellából, amit fordítok, fél oldal talán. Mégis, mégis hirtelen összeomlik a csend, a burok körülöttem, ahol csak én vagyok és a történet. Az eredeti szöveg szavai eltávolodnak, homályos foltokká lesznek, az előbb még bennem feltoluló mondat szétesik, a szavak elszivárognak, ki tudja hová. Nem tudom, melyik volt előbb, kívülről törtek be vagy a belső nyomás repesztette szét a falakat. Végül is lényegtelen, az eredmény egy és ugyanaz.

Hosszú sóhaj után elmentem a szöveget, duplán. Közben eljut hozzám a konyhából párom hangja és még valakié, valamelyik barátnőjéé. Azt nem tudom, melyiküké, nem hallom tisztán a két kanál, egymástól kicsit eltérő ütemű ...

Ha Boris Vian nemrégiben ismertetett könyvéről azt mondtam, kizökkent a megszokott világból és valami meglehetősen abszurd helyre kalauzolt, ahol képtelenségek tömegével találkozunk, akkor megleltem a párját. Legalábbis Mo Yan regényének egyik szála igen hasonló, bár súlyosabb és jóval sötétebb színezetű.

A Szeszföld detektívregénynek indul, ahol Tom Por nyomozó (szólok, elvileg beszélő név; és nekem egész végig fel se tűnt, csak az, hogy nem tűnik kínainak) Szeszföldre érkezik, hogy az állítólagos gyermekevés után nyomozzon. Már a nyomozás tárgya is igen bizarr, maga a metódus, a folyamat pedig egészen "beteg". Nyomozónkat nem is egyszer leitatják, nem kevéssé bonyolult és erőszakos kapcsolatba kerül egy sofőrnővel, ...

Mindenki furcsának tartotta a fiút. Nem mintha bármi különös lett volna rajta. Nem, az a valami, amitől a legtöbben kényelmetlenül érezték magukat, amitől úgy érezték távolságot kell tőle tartaniuk, amiért egyszerre féltek tőle, ugyanakkor - mégha egyesek szívesen le is tagadták - csodálatot is ébresztett bennük, az a valami benne volt, ott csillogott tekintetében, lehető legátlagosabb barna szemeiben.

Yuki volt a neve. A tóparti faluban élt nagyapjával, mivel szülei nem akartak visszaköltözni a messzi nagyvárosból még fiuk kedvéért sem, neki azonban az orvosok erősen javallották mind a tüdeje, mind mentális egészsége miatt. Így hát a nagypapa gondjaira bízták.

A faluban alig akadt már gyerek, iskola sosem volt. Ahogy nagyapja ...

Ez az anime is nagy szerelem lett. Minden részletében imádtam: a történelmi világát [1] , a harcokat, grafikát, karaktereket, érzelmeket, párhuzamokat, zenéjét.

Bár a mangáját nem ismerem, csupán egy-egy infó bukkant elém róla, az azért az animéből is sejthető, ez még csak a kezdet és bizony sok mindenre számíthatunk a továbbiakban. Többen kifogásoltak a történet későbbi menetét, amit ugyan csak nagy vonalakban olvastam, számomra mégse tűnt olyan váratlannak. Nemsokára el is árulom miért, de előbb lássuk, miről is van szó.

Thors, az egykor nagy harcos viking a jelenben (1002-ben) Izlandon él családjával békében. Ugyan tizenöt éve sikeresen megszökött a katonák világából feleségével és lányával, most rátalálnak és ...

Akkoriban már vagy öt esztendeje vándoroltam. Az elején, sőt közel négy évig imádtam minden percét, igen, még a kényelmetlen-kellemetleneket is. Az útra keléssel felszabadultam és élvezettel lubickoltam szabadságomban, a rengetegféle tájon, megannyi településen számtalan emberrel és számos mesével, hittel, alkotással ismerkedtem meg, megszámlálhatatlan élmény és látvány lett örömöm és csodálatom tárgya. [1] Mintha abban a percben, ahogy kiléptem kissé távolságtartó, olykor barátságtalan, de végső soron becsületes, lelkiismeretes nevelőszüleim ajtaján, megbűvöltek volna egyetlen, a szellőbe suttogott varázsszóval.

Az ötödik évre azonban ez a varázs megkopott, alig maradt belőle valami s az is rohamosan fogyott. Addigra már ...

Murakami Haruki nálam egy külön kategória. Bár minden magyarul megjelent könyve megvan, és a jelen kötetet kivéve mindet többször is olvastam, a blogra még valahogy sosem írtam róla. Vannak dolgok, amihez az ember nem mer hozzányúlni, nem tudja, hogyan is fogjon neki. Igazából annyira sajátos, jellemző világa, atmoszférája van, annyi visszatérő, már-már ikonikus elemmel, hogy eredetileg azon gondolkodtam, végigolvasom újra az összeset és aztán egy, az egészet átfogó kis "tanulmányt" tudok róla írni. Valahogy mégsem lett belőle semmi, leginkább idő hiányában, de azért ez ott motoszkál bennem, talán ennek is eljön majd az ideje... Viszont úgy alakult, hogy az új könyvvel megtört az én érthetetlen tabum, ezért is olvashatjátok most ezt ...

Ez kivételesen (bár még lehet ilyen alkalom) nem egy sorozat, csupán egy rövidebb animefilm, ami ugyanakkor több, egymással összefüggő témát is rejt magában, mint a vég, a szerelem, az élet, az idő hatása ezekre, ezek értelmezése. Egy tömör, apró kis ékkő, amiről a legtöbbek első benyomása mindösszesen annyi, hogy szomorú a vége. Én nem lennék ebben ennyire biztos, de ne rohanjunk előre!

A történet szerint Takegawa Hotaru, egy mára középiskolás leányzó, minden nyarát a vidéki rokonoknál tölti, ahol a település közelében fekvő hegy erdejéről úgy tartják, szellemek vagy szellemszerűségek lakják. Ezekről a lényekről és a helyről persze többféle mendemonda kering a lakók közt.

Hotaru még hatévesen elcsatangol és ...

Vannak felületek, amiket az ember józanul, önmagától nem keres fel; hogy kinek mi ez éppen, az persze változó. Ámazonban mivel nem vagyunk egyformák, lehet, egy ismerős megoszt erről a felületről valamit akárminő okból, és mégiscsak beleolvasunk. Természetesen ezt inkább csak rutintalan/nagyon unatkozó egyedek teszik. Nekem nincs mentségem.

Ilyenkor megesik, hogy alanyunknak megakad a szeme valamely tézisen, amibe aztán belegondol, mert ugyan tudja, hogy a költő éppenséggel csak lekörmölt egy jól hangzó mondatot; legyen akkora füstje, lángja, kozmáljon is oda! Az alany ellenben nem így működik, szeretné tudni, eme állítás miként működik a gyakorlatban, tehát belegondol. Mivel némi fantázia is szorult belé, ki is színezi. És íme, ...