Szokásom időnként csakúgy céltalanul járni egyet, azaz, hogy van valami célom, csupán nem földrajzi. A fejemet szeretném kiszellőztetni, kisöpörni belőle a rengeteg felgyűlt holmit, hogy meglelhessem azt, amit épp keresek, vagy ellenkezőleg az lelhessen rám, mert ilyen is előfordul, nem is…

Egyik kedvenc útvonalamon sétálok hazafelé. A legkevésbé se vágyom a megérkezésre. Ez az út, ez a kis haladék éltet, amit magamnak loptam. Ez volt gyerekkorom minden reménye: a lopott időszeletek, amikor felszabadulhattam. Mehettem volna a másik busszal is, ami bevisz a szigetre, ám én inkább…

Aznap is kiment egyik kedvenc helyére a sok közül. Nehezére esett már a séta, így jó néhány órába beletelt, hogy odaérjen. Lassan leült az ismerős fatönkre, mely emléke volt az egykori hatalmas platánnak. Nézte a késő őszi tájat, a fakószürke fellegek alatt elterülő mezőt, melyen olykor…

(Aki nem tudná, kicsoda I kisasszony, annak ajánlom előbb a Diliház a fejben c. bejegyzésemet: http://aoisakura.blog.hu/2016/10/12/kek_meg_cseresznye_746) Olyan szörnyű ember vagyok, mint nemrég megtudtam, hogy van autóm. Azért, hogy rendszeresen használom is, már külön bejáratú bugyrot tartanak…