A faluban minden évben megtartották a felnőtté avatási szertartást, amikor a fiatal tündéreknek útra kellett kelniük és saját útjukat meglelniük.
Már sokszor látta, ahogy eltűnnek az erdőben. Minél közelebb volt az ő beavatásának időpontja, annál kétségbeesettebben várta a visszatérőket.…
Összeomlottam. Éreztem, mint dőlnek rám józanságom pillérjei. Láttam kívülről magam, ahogy üvöltve zokogok és röhögök egyszerre, mindeközben török-zúzok a szobában. S mikor már kifulladtam, mikor már semmi sem maradt ép, amit elértem, mikor már magamat is véresre sebzettem, akkor a lábam is…
A város kincstárának papnőjét harmincas éveiben boszorkányként elégették.
Egy nap a papnő halk sírásra lett figyelmes, amikor a nemrég érkezett szállítmányt rendezgette. Hamarosan meglelte a hangforrását. Egy apró tündér vergődött az egyik doboz oldalán, szárnya beleragadt a barna…
A városban minden lakó a kincstárba vitte értékeit, ott őrizte őket a papnő. Magányos feladat volt ez, jól hangzó cím, melynek papírjába ajándék helyett egy koromfekete, ólomsúlyú követ csomagoltak. Áldásnak hazudott átok. Élesebb a legjobb pengénél, és mindennap belé vágott. Ott, ahol a sebhely…
Odakint zuhogott. Az esőcseppek ütemesen verték a világot. Én ültem a meleg szobában, a gépre meredtem, kezeim a billentyűzet fölött, tétlenségbe dermedve.
Eltűnt előlem a fonal, melyet eddig követtem. Kétségbeesetten álltam a sötét labirintus közepén. A történet még a végkifejlet előtt megfagyott…
Újra úton ér az éjszaka. A where is my mind szól a Pixiestől. Tökéletesen passzol jelenlegi helyzetemhez, bár én azt nem tudom, hol vagyok. Nem az elmém, a fizikai valóm. Persze, nyilván a kocsiban, amivel x úton tartok B pont felé, immáron sokadjára. És mégis vakon tapogatózom, mégse ismerős…
Egykor olyan volt, mint a falu többi lakója, legalábbis ők azt hitték. Elvégre mi más lehetne? Ez az élet rendje.
Mind tündérek voltak, ám kopott szürke szárnyaikat sose használták. Nem volt rá szükség, jól el voltak ők a földön. Atyáik, nagyatyáik, dédatyáik, ükatyáik is így éltek. Szokásuk…
- Minek az ideje? – faggatta tovább a fiúcska.
- Ugyan már! Innen nem lehet kijutni, sehol, soha – szólalt meg egy másik gyerek.
- Miért ne lehetne? – tette fel a kérdést a lány.
A gyerekek kórusban válaszolták: Mert azt mondták vagy Mert nem szabad, Mert minden a föld felé tart, akár a vízesés,…
Ülök a szobában. Térdeim felhúzva, a kettő közti árokban az állam. Este van, sötét, csupán a közvilágítás és egy-egy szomszéd lámpájának fénye rajzolja ki a tárgyak körvonalát. Zuhog az eső, függönyként omlik az ablakra.
Ülök és figyelek. A fátyolt figyelem, ami már oly régóta megjelenik előttem.…
Egy elveszett lélek.
A tenger mélye. A kőzetek és iszap ölelésében egy elfeledett kor emlékei. Az áramlatok egy köpennyel játszadoznak, mely valamikor régen egy földön rekedt angyalé volt.
Egy rejtőzködő lélek.
Fegyverek. Matt fekete fémből, narancsdíszítéssel. Egykor egy isten levedlett bőréből…