Lebegsz. Vízben vagy űrben, nem tudod. A zongorahang halk léptei már-már elaltatnak, amikor egy másik hang nyúl le feléd. Alig ér el hozzád és olyannyira eltorzul, hogy azt sem tudod, szavakat mond, vagy csak óbégat. Mégis megfog, és emelkedni kezdesz. Úrrá lesz rajtad a boldogsággal kecsegtető…

Sötétség. Takaróként ölel körbe. Puha, ismerős, biztonságos. Megvéd. Zongora hangjai, nem dallam, csak hangok. Mintha olyan valaki ülne előtte, aki még sosem zongorázott. Bárki is az, szeretheti a monotonitást, mert folyamatosan ugyanazt ismételgeti. Talán egy zongorázó papagáj? Nem látom, pedig…

Van egy sajátos varázsa az éjszakai vezetésnek, de sosem volt még annyira elképesztő élmény, mint azon az estén. Tiszta volt az égbolt, hidegen ragyogtak a csillagok, az a néhány, amit láttam. A Hold furcsa volt, egész sárga, nagyjából az első negyedben lehetett. Szokatlan módon mintha valaki…

Eljön hozzád, egyszer, kétszer, sokszor. Füledbe suttog, de lelkedben szól. Életre szóló utazásra hív téged. Nem hallod, ha nem akarod hallani. Elmenekülhetsz, elutasíthatod, ám ő újra s újra eljön. Nem hagy neked békét. Akik egyszer hallották hangját, akiket egyszer megérintett, azok sosem…

Egyenletes légzésed tölti csak be a szoba csendjét, mégis itt van. Ha ébren lennél, se hallanád lépteit. Meg se éreznéd, ahogy föléd hajol. Megcsókol s rabul ejti lelked. Tenyerébe fogja s elrepül vele. El egy másik világba, az ő egyik világába. Egyik éjszaka mégis felébredsz. Valami megváltozott…

Meghaltam. Semmire sem emlékszem halálom körülményeiből. Csak tudom. Éppen hajókázom. Nem látni, csak érezni a vizet, ahogy ringatja a csónakot alattam. Mintha a saját temetésem hangjai szivárognának ide. Bárhol is legyek, sirató ének hangjait hallani, legalábbis valami olyasminek hangzik, mert…

Van egy szoba valahol a lelkedben. Egyetlen zongora áll benne, amelynél egy halványan derengő szellem ül. Kintről nem láthatsz be, de ő mindent lát, ami kívül van. Érzelmeid kavargását figyeli. Fájdalommal és örömmel táplálkozik. Belélegzi és magába fogadja mindet. Majd ujjain keresztül lejátssza…

Megint itt ül mellettem. Lába lelóg az asztalról, tompa puffanásokkal bombázza elmém. Újra és újra koppan a fiókon. Apró, kecses kezének vékony ujjai valamiféle dallamot kopognak. Lassú mégis nyugtalan dallam lehet, amennyire ki tudom venni. Dolgom van, nem akarok tudomást venni róla, de – mint…

Az éjszaka tündére meglehetősen büszke és hiú teremtés, így nem csoda, hogy rossz néven vette, amikor hatalmát megtörte a fény, a Napé, a Holdé és a csillagoké. Sosem lehetett többé egyeduralkodó, ezért tervet szőtt. Titokban belopakodott a Hold otthonába, egészen közel osont hozzá és leszúrta. A…

Ismertem régen egy lányt. Egy osztályba jártunk és azt hiszem, csak én vettem észre. Sosem beszélt, léptei hangtalanok, egész lénye olyan súlytalan. Mintha nem is létezne, még a tanárok se szólították soha, pedig mindig ott volt, ott ült mellettem leghátul. Egyik nap némán felém nyújtotta…