Az előző rész végén:
Amíg Yume édesdeden szunyókál, Kiyoru meg őrzi, én várok; várom, hogy kapjak valamit és persze, hogy nem történik semmi. Hiába kérem láthatatlan informátorom, mutasson néhány emléket, netán narráljon valamit arról, hogy mi is történt a két jómadár közt. Juszt se tudok meg…
Az előző részből:
Yume fejét ingatja és nyersen közli:
− Mindig is tudtam, hogy nem vagy egy zseni, Himaru, de hogy himitsuhaként olyan tervet támogass, mely egy ki tudja, mikor élt szerencsétlen hagymázos képzelgéseire alapul… Szánalmas. Most szólok, hogy rám ne számítsatok, amíg ki nem…
Az előző rész végén: − Úgy tűnik, a reggeli elmarad, kölyök. Menj vissza és értesítsd Kiyorut és Himarut! Amilyen gyorsan lehet, jöjjenek, valószínűleg nemsokára támadást indítanak.
Hito elrebeg egy rendbent s már el is tűnik.
Yume visszalopakodik oda, ahonnan kihallgatták a wataridorikat, egész a…
Lassan bontakozik ki újból előttem a táj. Elsőre azt mondanám, ugyanabban az erdőben vagyok, ahol eddig. Hozzáteszem, magam sem bízom ítélőképességemben, tudniillik növénytani tudásom meglehetősen szegényes, körülbelül addig terjed, hogy örökzöld és lombhullató fák között különbséget tudok tenni.
−…
Az előző rész végén: Nekem ez a végszó. Mivel kevéssé izgatnak a kardvívó leckék, ellebegek, hogy megkeressem Kiyorut és Himarut, akiknek jó ideje már színét se láttam.
Már-már maga alá gyűr az aggodalom, hogy eltévedtem és igazi bolygó szellem lesz belőlem, akinek sóhajai…
Kiérünk egy apró tisztásra, melynek másik végében kisebb tó széltől fodrozódó felszínén csillog az egyre hanyatló nap fénye. Yume ezt a tavat veszi célba, jártában-keltében lecsatolja öveit, kardját, a szoknyája alá rejtett, combjaira csatolt öveket is, lerúgja csizmáit, végül a cuccait szedegető,…
Az előző rész végéről:
− Minden tőlem telhetőt megteszek. Addig is üzenem a fiának, ha jót akarnak, temessék el a katonák hulláit valahol a város mellett és mélyen hallgassanak a történtekről.
Az asszony arca felderül, bólintással jelzi, hogy megértette és sarkon fordulva elballag.
Hallgatásba…
(Az előző rész végén:
− Én szövetkeztem Torikuval és most hivatalosan téged kutatlak, hogy elvihesselek neki – Yume hallgat. – Személyesen akar végezni veled – fűzi hozzá Himaru.
− Értem – mondja végül a lány, és letolja az imént meglelt kart.)
A csapóajtó felől halk kattanás hallatszik. Yume…
Odalent egy darabig némán követjük a kanyargó folyosón a férfit, aki közben meggyújtott egy fáklyát. Néhány perc múltán Yume úgy ítél, elég távol vagyunk már a háztól és megszólal:
− Himaru, mi folyik itt?
A férfi csöndben megy tovább, mire Yume hirtelen előtte terem és a falhoz löki, tőrét…
Langymeleg napsugár cirógatja arcom és csupasz karom. Orromat a tavaszi, kiadós eső utáni erdő illata csiklandozza. Lépteim határozottak, de oly puhák, hogy semmi visszhangot nem vernek. Izmaim és egész lényem ellazult, ám érezhető benne egy közelmúltbéli siker pezsgése és az állandó készenlét…