Ez a könyv meglehetősen szokatlan olvasmány volt számomra, de egyébiránt is olyasféle élmény, ami legtöbbünket kizökkent; nem véletlen a teljesen értelmetlennek tetsző címe ennek a cikknek sem.

Vian regényét olvasva garantáltan kikerülünk a mi kis jól bejáratott világunkból, és olyan helyre jutunk, ahol képtelenségek garmadával találkozunk, amit én bizony nem bírtam röhögés nélkül. Ráadásul ez a hely nem is lehetne bonyolultabb, nem tudom, ki is szórakozik itt jobban, mi, olvasók a könyvön, vagy írója rajtunk, olvasókon a könyvével. Itt bizony semmi sem az, aminek látszik, még a regény címe is átverés, se Peking, se ősz, de még a közelében sem járunk. Hovatovább minden lehetséges, meg annak ellentéte is; és bár ...

Honnan tudod, hogy pocsék ízlésed van (időnként mindenképp)? Például abból, hogy szeretni és értékelni tudsz egy animét, amire rákeresve csupa rosszat olvastál/láttál.

Kétségtelen, hogy imádom az akciós fantasy műfajt, ahogy az is, dacára némi elismerésemnek, látom, hogy vannak vele gondok, pedig nem vagyok egy vérestollú kritikus.

A grafika első blikkre nem rossz, de néhol azért eléggé kilóg a lóláb, az is igaz, láttunk már ilyet. Főként az anime első részeiben zavaróan sokat ugrálunk időben és térben, nem egy könnyen sikerül kibogozni, mire is akarnak kilyukadni. Aztán ott van a főszereplőnk múltjában egy óriási baki, nevelője halála egyszer így, másszor amúgy történik.

Ezeken felül is tudok mondani olyat, amiért ...

Azaz, hogy mindjárt, amint nem éppen valami mással foglalkozom, például azzal, hogy zenét keressek, hangulatomhoz illőt, és igen, tudom, ez rohadtul nem érdekel senkit. Persze, ha valami celeb lennénk, netán ármányunk megfizetett tagja! Menten majd' mindenki azt lesné, mit eresztek el az éterbe. Igaz, akkor több mint valószínű, hogy nem tudnék tükörbe nézni. Jó, a tükörrel amúgy se vagyunk puszipajtások, de hát nem születhet mindenki szépnek és magabiztosnak, most viszont nem a külső esztétikai értékemről vakerálok itt. Mindegy is.

Más meg munkát keres, vagy kiutat szorult helyzetéből...

Ha valami rám ragadt az elmúlt napokban, már a koszon kívül, aki felújított már saját kezűleg, netán ez a munkája, az tudja, ez szó szerint ...

Rengeteg a jó könyv, de szerintem minden olvasónak akadnak különleges kedvencei. Nálam Lian Hearn, akinek egy másik könyvsorozatáról már írtam [1] , ezzel az újabb tetralógiával megnyerte ezt a címet. Azt hiszem, nem túlzok olyan nagyon, ha azt mondom, a Sikanoko meséje az Otoriak történeté nek megkoronázása, amelyből sok mindent megtudhatunk arról az időről, helyről, és helyzetről, ahonnan minden ered, minden, ami az Otoriak történeté ben fontos szerepet játszik. E két sorozat olyan elképesztően teljes, már-már tökéletes univerzumot teremt, ami számomra több mint lenyűgöző.

Sikanoko meséje tele van varázslattal, még abban az időben játszódik, amikor Nyolcszigeten a varázs sokkal több és erősebb volt, ellenben Otori Takeo ...

Ez a földrajzi fogalom jutott akkor eszembe. Minden más elnémult bennem, csak ez a szó volt ott meg egy érthetetlen, minden logikus okot nélkülöző fájdalom.

Egyszerű, hétköznapi dolog volt pedig csupán. Banális, és mégis tőrdöfésnek éreztem.

Éppen vásároltam, amikor összefutottam vele, azt hiszem, pont spagetti tésztát kerestem meg az azzal szemben lévő polcon valamilyen fűszert, bár arra már nem emlékszem, mi is volt az.

Az öreg úr, nem kell ebbe semmi rosszat vagy ítéletet belelátni, egyszerű tény mindkettő... Szóval az öreg úr itt lakik a környékünkön, számtalanszor találkoztunk már és beszélgettünk. Pontosabban hagytam beszélni és hallgattam figyelmesen, olykor mégis el-elkalandozva. Mivel nem vagyok különösebben ...

Mint mindenkinek, nekem is vannak olyan témák, stílusok ésatöbbi, amivel ki lehet kergetni a világból és olyan is, amivel azonnal meglehet venni. Na jó, azért mégse ilyen egyszerű, de tény a szamurájos, sengoku érás sztorik jöhetnek, ennek dacára azt hiszem, nem ez lett volna az a darab, ami képernyő elé szögez, ha nincs ez a nyomott hangulat, és nem bukkanok előtte a Gakuen Basarára. Az a rövidke anime ugyanis elvezetett jelenlegi darabunkhoz. A Gakuen Basara arra teljesen jó volt, hogy kicsit szórakozzak, kimozduljak az általános kedvetlenségből, és imádtam a karaktereit, akiket a Sengoku basarából kölcsönöztek.

Amit biztosan ne várjatok ettől az animétől, az a realitás. Az égegyadta világon semmi köze hozzá, úgy stílusban, mint a ...

És újra megtörténik - gondolta, miközben megszaporázta lépteit.

Nem mert hátra pillantani; bár erős késztetést érzett rá, félelme, ami a mögötte felhangzó, súlyos bakancsok nyomában virágzott ki, tiltotta. Sietős léptei sem válthattak futásra, amint elért egy bizonyos határt, izmai megtagadták parancsát.

Állj meg! - jutottak eszébe az öreg katona szavai, akivel napokkal és három várossal ezelőtt találkozott.

De nem tehette. Tudta, mi lenne a vége, és tudta, hogy újra meg fog történni, már csupán percek kérdése. Már érezte, hogy lassul, ahogy fáradt izmai felmondják a szolgálatot szépen lassan. A bakancsok diktálta ütem mögötte felgyorsult és egyre hangosabb lett.

Állj meg, és fordulj szembe velük! - hallotta újra a ...

Az utazó, Szatoru és a sokáig kóborként élő macskája, Nana története, az utóbbi szemén át. Az elbeszélő macska nem páratlan, az ember szinte az első soroknál Natsume Souseki Macska vagyok c. regényére asszociál, már persze, ha ismeri, jóllehet az egy régebbi könyv és talán kicsit kevésbé könnyen befogadható egy mai olvasónak.

Megtudjuk, hogyan lett Nana Szatoru macskája és maradt az egészen saját életének végéig. Végigkísérjük egy furcsa utazáson, amelynek során Szatoru ellátogat néhány barátjához abban a reményben, hogy valamelyikük megfelelő gazdának bizonyul imádott macskájának. Csakhogy mindhárom helyen kudarcot vall, nemcsak a barátok élethelyzetének vagy kevéssé barátságos háziállatainak, hanem saját ...

A kajakómától és talán korzózástól is álomkóros minimuki hamarosan a kanapén köt ki. Ott találjuk a romel- és feltakarítás végeztén, magzatpózban gömbölyödik Őfelsége köré. A macska hol a saját mancsát, hol Shiro könyökét tisztogatja.

- Hűtlen szőrgolyhó - pukkancskodik Ayaka, még nyelvet is ölt rá, miközben letelepszik a kanapé elé, hogy megnézzen egy sorozathoz készült második filmet.

Az előzőt múlt héten ilyenkor nézte meg, de a feléig sem bírta, onnantól körülbelül három percenként elégedetlenül sóhajtott, fújt és/vagy közölte, ez unalmas, amit először nem értettem. Nekem tetszett a grafika, és maga a dark fantasy sztori is, pedig nem vagyok nagy rajongója az animefilmeknek. Persze kiderült, én csak azért ...

Ahogy azt már a címből valószínűleg sejtitek, a Hyouka egy rejtélymegoldós, slice of life anime. Bár utóbbi műfaj nem tartozik a kedvenceim közé, a rejtélyek miatt elég kíváncsi lettem, hogy adjak egy esélyt neki. Nem világot rengető (számomra, egyébként elég jónak értékelték), ámde abszolút szép, érdekes, nézhető darab.

Az animében Oreki Hotaro és a Klasszikusok klubjának mindennapjaiba nyerünk betekintést, amelynek központi része a köznapi vagy jelentősebb, elméleti vagy gyakorlati rejtélyek megfejtése. Legyen azonban bármilyen is az a rejtély, két dolog biztos: szórakoztató és élvezhető módon tálalják és Hotaro, ha nem is feltétlen nagy kedvvel, de megfejti. Vagyis hát utóbbi nem teljesen fedi a valóságot.

Oreki ...