A második találkozásunk igazi meglepetés volt; egyáltalán nem számítottam rá, minek után a múltkorában úgy tűnt el, akár egy szellem vagy valamely látomás. Még ha meg is fordult volna a fejemben, egész biztosan nem ott és akkor várom.

Már lassan véget ért a tavasz, akkor voltam egyhetes szabadságon, hogy tudjak a fürdő felújításával foglalkozni, pontosabban otthon legyek, mert nem én raktam újra a csempét és cseréltem kádat. Aznap hozták ki a kádat és a csempét, amit még előző hétvégén vettem. A jövés-menésben aztán kilógott a macska, bár általában ilyenkor elbújik, és ritkán van kint, akkor is általában velem vagy a kifutójában. Többek közt azért, mert imád a szomszéd kertjébe átszökni, aki viszont nem rajong ...

Az első találkozásunk inkább rátalálás volt. Munkába menet leltem rá. Az utóbbi időben szokásommá vált, hogy egy bő fél órával előbb induljak, így tudok egyet kerülni és a hosszabb úton, egy kis darabon az erdőben sétálni. Bár a kollégáim és barátaim hajmeresztő ötletnek tartották, hisz bárki megtámadhat, én nem osztottam félelmüket, sőt mióta arra járok, határozottan jobban érzem magam, kiegyensúlyozottabbnak.

Azt mondtam, rátaláltam, de ez nem egészen pontos. Szinte beleolvadt abba a szürke-fehér, árnyékok  szabdalta világba. Ha nem hallom meg szaggatott, keserves zokogásának foszlányait, talán el is megyek mellette.

Még így is, hogy elhullajtott morzsákként követtem hangjait, kis híján beleütköztem, vagyis hát ...

Egymaga volt ezen a helyen, amiről azt sem tudta, mi lenne: valamiféle bizarr valóság, látomás, álom vagy egy másik dimenzió? Sehogy se tudta eldönteni. Csupán két dologban volt biztos: 1. ilyesmire semmiképp sem számított, mikor azon az éjjelen álomra hajtotta fejét a megszokott szobájában, a jól ismert valóságban 2. Az a világ eltűnt, de hogy az amiben most van, amibe másnap reggel felébredve csöppent, egy már szilárd alapokkal rendelkező másik világ lenne, abban  erősen kételkedett. Vázlatnak tűnt, skiccnek, átmeneti állapotnak, valami képlékenynek, bár így most közel egy hónap távlatából az is felmerült benne, talán rosszul ismerte a világot, és csupán azért tetszett szilárd építménynek, képződménynek, mert annak látta, ...

Felsóhajtott, ahogy kilépett a kávézóból és kinyitotta ernyőjét. Nem tudta, miért hagyta, hogy barátnője magával citálja ide, egyáltalán nem volt ünnepi hangulatban. Egyenesen lelombozta a tudat, hogy holnap karácsony lesz.

Valahogy sosem nyűgözte le ez az ünnep, vagy bármelyik másik, ami azt illeti. Az idei évben aztán eljutott arra a pontra, amikor reggel feldíszítette apró fáját az albérletben, legszívesebben kivágta volna az egészet; semmi másért nem teszi ezt, csak azért, mert mindenki más is ezt teszi, mert minden évben ezt tették a szüleivel is. Akik idén év elején bejelentették válásukat, mire május elején lezárult a procedúra, addigra úgy érezte, fogalma sincs, kik ezek az emberek vagy miért voltak házasok húsz évig. A ...

Eredetileg ezt az animét azért vettem fel listámra, mert a Psycho passhoz [1] hasonlónak mondták. Én ugyan nem láttam benne ezt, ettől függetlenül valóban érdekes és izgalmas nyomozós történetet kapunk egy tudományos-fantasztikus környezetben, bár a laikusnak szerintem messze nincs olyan jól (és érthetően) kidolgozva, mint a már említett Psycho pass, ahogy hiányzik belőle a komoly, több rétegű rendszerkritika is. Mindez azonban nem baj, nem ez a közege és célja, én legalábbis úgy érzem. Nemcsak, hogy nem baj ez a homályosabb, kevésbé kimondott dolgokkal operáló világ, egyenesen illik hozzá, tekintve, ez egy másféle történet, másféle területre fókuszálunk.

De mire is? Mindjárt mondom.

Rögtön bedobnak minket a mélyvízbe, a ...

Megállt a parton, kicsivel a gát előtt, általában eddig szokott futni.

- Ez nem az én napom - nyögte zihálva, és nyújtani kezdett.

Közben megpillantotta a gáton egyensúlyozó fiút, ámulva figyelte egyik lépését a másik után, olyan gondtalannak tűnt.

Hirtelen megborzongott, a szél megszakította révületét. Felvette a derekára kötött pulcsit, benyúlt zsebébe a kulacsért, az azonban teljesen kiürült. Ingerülten felmordult:

- Most komolyan?

Körülnézett a part menti úton, hála égnek, lelt is egy automatát. Odasprintelt, aztán felszisszent:

- Franc! Ez tényleg egy pocsék nap.

Nem volt víz, csak szénsavas, attól meg mindig hányingere van. Volt még egy rakás üdítő, szintén szénsavas, kávé, egyre elkeseredettebb ...

Röviden és tömören: én bizony "beleszerettem" ebbe az animébe, ebbe az egyszerű, bár kevéssé nagyszerű világba. Nem nagyszerű, mert kevéssé bonyolult, elég szimpla dolgokkal operál, másrészt azért elég sötét tónusú sztorik, még akkor is, ha nem torkolnak teljes tragédiába. Félreértés ne essék, messze menően nem bánom, hogy ilyen.

Az alap koncepció szerint vannak gonosz szellemként emlegetett lények, Horrorok, melyek az emberek sötétségét, különféle negatív érzelmeit, vágyait felhasználva elemésztik, magukba olvasztják az embereket, alkalmanként felhasználják testüket. Ezek a lények, éppúgy, mint "természetes ellenségeik", a Lovagok és Alkimisták, egy Makainak nevezett másik világból származnak. Míg az Alkimisták ...

- Mi ez? Önarckép? - kérdezi a csoporttársa. Ugyan próbál nem tudomást venni róla, de érzi a szavak tónusában, a hangban bujkáló gúnyt.

- Igen, úgyis mondhatjuk - feleli halkan, bár számára ez a kép sokkal több dimenziós.

Épp ezért, címként nem azt írja: Önarckép, hanem azt: Egy képen minden. Ezt csak azután teszi, hogy csoporttársa odébbáll, tudja, hogyan reagálna, ismeri azt a fajta nevetést, ami olyan, mint egy nehezen induló jármű göcögése.

Valóban, a fotó önarckép is, most először szerepel a saját fotóján, ott ül rajta az a jól szituált, átlagos lány, akinek látják, aki a külcsín.

A gép a kezében nem az övé, a nagybátyjáé, akinél kiskorában egy egész évet töltött, amikor szülei külföldön voltak. ...

(Az írás előzményeit, Ichiko történetét, a Heroes and legends sorozat, A bennünk lakó Szellem c. darabjában lelitek. https://aoisakura.blog.hu/2020/07/05/heroes_and_legends_778)

Szörnyen magam alatt voltam. Összegömbölyödve ültem a folyóparton, és azon gondolkodtam, hagyni kellene az egészet, hogy öreg tanítóm tévedett, talán csak annyira meg akarta lelni utódját, rám vetítette vágyát, becsapta önmagát...

- Te tévedsz, Ichiko! Hisz megtaláltál engem! - kiált rám Satoru, így neveztem el a bennem élő Szellemet.

Felkapom fejem és amint ráébredek, nem kerültem a saját világomba, meglepetten és kissé hangosan megkérdem:

- Te mit keresel itt?

Úgy tűnik, nem érti kérdésem, félrebillentett fejjel pislog rám. Megpróbálok ...

Ha röviden kell összefoglalni ezt a regényt, akkor azt mondanám: egy sötét, izgalmas, feszültséggel teli történet, ami agyonvág és a mélybe ránt, vagy úgy is írhatnám: ez után a könyv után sanszos, hogy nem az élet szépsége jár majd az eszedben.

Főszereplőnk (Olenka, csak ezt a  nevet említik az egész könyvben) 2016-ban Finnországban él takarítónőként és igyekszik fenntartani ép eszét, reményét, életkedvét, miközben a múltja kísértetként telepszik rá, és tudja, nagy az esély rá, hogy ezt a legtöbbek számára nem túl irigylésre méltó létet, bármikor elveszítse. Mégis derült égből villámként éri egy "régi ismerős", Darja Szokolov felbukkanása, aki rátapad, kínozza és beindítja az órát, míg az ketyeg, a nő ...