Alighogy belépek az ajtón, a tűkön ülő Ayaka  karon ragad, a bakancsomat se hagyja levenni, és húz a nappali felé, közben folyamatosan csipog, szerintem levegőt sem vesz: Gyere, gyere, ez elképesztő a minimuki mit tud!

A magasztalt nem túl lelkes, ellenben mérges, dúlva közli valószínűleg sokadjára már:

- Nem vagyok zseníliás!

Shiróra meredek valószínűleg elég idiótán, mert dunsztom nincs, mit akar mondani. A zseníliáról annyit tudok, hogy valami bolyhos anyag, amit Tsukiko ki nem állhatott, az anyja mégis minden karácsonyra abból kötött neki pulóvert, amit ő egy évre bedobott a szekrény aljára, majd elajándékozta valakinek, mert ő nem akart úgy festeni, mint a saját öreganyja. Mindenesetre ezek alapján biztos vagyok benne, az ...

Igaz, hogy már megromlott a tejszínhab, és nem is mese, de legalább jól hangzik, nem?

Nem tudom, nem érdekel.

Már fél tizenegy van, fent vagyok vagy öt és fél órája, aminek során nagyjából a büdös semmit csináltam, azt viszont serényen. Jó, oké, megvolt a reggeli meg elzarándokoltam a szomszéd utcába a dohányboltba, meg letakartam a nappaliban a bútort, átrendeztem néhány dolgot, hogy legyen helye, tere a most itt dumáló, kopácsoló embereknek. Amúgy pedig...

Amúgy pedig kívül, kifelé csend, hallgatás, belül meg hol kongó üresség, hol forma 1-es sebességgel száguldoznak a gondolataim, no nem az íráson, holott azon kellene. A macska az ölemben igyekszik átvészelni az ablakcserét kísérő birtok- és hallójáratháborítást. ...

Hallgatagon hazacaplatunk a vásárlás gyümölcsével. Shiro egy ideig téblábol körülöttem, de hamar rájön, nem érti ő az én rámolási szisztémámat, így a kanapén köt ki. Őfelsége nyomban el is helyezkedik az ölében és hangos dorombolással kommunikálja boldogságát. Lehet, hogy a macska tényleg démon?

- Minidémon - helyesel a minimuki. Feszült, sírásra hajló arca megenyhül.

Ismét erősen kupán vág az érzés: nem küldhetem vissza! Mégis mit kezdenének vele?

Gyors üzenetet írok Ayakának, hogy lehet, kicsit később érek haza. Azt tudja, hogy ilyenkor elmegyek. Már évek óta minden hétvégén, Shinya beosztásától függ, melyik nap, elmegyek egy-két órára, hogy igyunk egyet törzshelyünkön, egy kevésbé felkapott, félreeső ...

Elég hamar felfaltam ezt a könyvet, amelyben az író visszakalauzol minket Gileádba [1] , hogy saját bevallása szerint választ adjon olvasói kérdésére, hogyan bukik el egy ilyen rendszer? Aztán több okból kifolyólag kotlottam itt rajta egy ideig, többek közt remélve, valami mássá áll össze bennem az élmény, mint ami jegyzeteim kezdetleges skiccéből kiviláglik. Maradjunk annyiban: ez nem jött össze.

Bármennyire is igyekeztem szétszálazni magamban a történetet, a karaktereket, mindennél erősebb bennem a zsigeri undor.  Lehet, hogy az író szándéka az volt, hogy Gileád lehetséges bukásának forgatókönyvét írja meg, nekem nem ez jön át belőle, sokkal inkább az, hogy ezzel a könyvvel bevezet a hatalom fertőjébe, abba a hataloméba, ...

Bő negyedóra múltán végzek a festéssel; annyiban is hagyom mára a dolgot, elvégre péntek van, vásárolnom kellene, és nemcsak Shiro járkál fel-alá, Öreg is fészkelődik a kínaiból kiszedett zöldségek felett. Amint megállok mellette, felnéz rám, épp csak egy pillanatra látom kékeszöld tekintetét.

Megkérdem:

- Hova menjünk, Ji?

- Venni néhány dolgot - feleli, és előszed egy apró, összegyűrögetett cetlit a zsebéből.

Fogalmam sincs, mi áll rajta, olyan apró írása. Böngészi egy darabig, majd annyit mond:

- A belváros jó.

- Vettem, akkor először kiteszünk téged ott.

- Juhé, végre! - kiáltja boldogan ugrálva Shiro és elsprintel az autóhoz kisebb szélvészt keltve.

Kifizetem Öreget, összeszedem a cuccaim és ...

Szinte újjászületek, amikor végre visszaérünk a műhelybe, lepakolunk és bezárom magunk mögött az ajtót. Öreg nem akarja, hogy visszavigyem, ezt egyszerű nemmel adja tudtomra, amint dolgunk végeztén újból az autó felé indulok. Nem követ, lecövekel az ajtóban és mikor felé fordulok, csak annyit mond: nem, aztán eltűnik odabenn. Mire lezárom a kocsit, és én is beérek, ő már a félalakos tükör előtt kevergeti az aranyozott festéket, fején a kissé elnyűtt fejhallgatóval. Erről eszembe jut, hogy nem kerestem még rá az internet bugyraiban. Szeretnék neki egy másikat venni, de ő ehhez a fajtához ragaszkodik, amiből persze már sehol sem kapni, egyetlen halovány reményem, hogy van olyan, akinél akad egy elfekvőben.

A tükör régi, masszív, ...

A kapcsoló bennem automatikusan átkattan, gyorsan lehúzódom a járda mellett kijelölt egyik üres helyre, leállítom a kocsit és kipattanok, Shirónak meghagyom, várjon ott, és a srác után rohanok.

Még épp elkapom tekintetemmel, amint befordul az egyik mellékutcába, ahol utolérem. Mivel zenét hallgat, észrevétlenül tudom megközelíteni és a vállára tenni kezem. Teste egy másodpercre megfeszül, majd elernyed, ahogy elalszik. Ezzel egy időben aktivált képességem láthatatlanná is tesz minket, legalábbis az emberek számára, ahogy észrevettem a kutyák, macskák valamiképp ilyenkor is érzékelnek minket. Mióta ezt megtapasztaltam, sosem kezelek senkit, aki épp kutyát sétáltat, nem követem el kétszer ugyanazt a hibát, azt az egyet se úsztam meg ...

Balfékségünk mértékének kérdését hamar sutba vágjuk, Shiro emberi testének gyomra ugyanis továbbra is hangos vészjelzéseket ad le. A fiú összegörnyedve, kezével babusgatva igyekszik megregulázni az említett szerv okozta fájdalmát, közben elhalón annyit nyög:

- Borzalmos testetek van. Hogy lehet ezt kibírni?!

Én kis híján beverem a fejem a hűtő tetejébe, merthogy odabenn kutakodom a lehetséges megoldás után. Nem is tudom, mi okoz nagyobb zárlatot, az, hogy elképzelem borzalmos testemet, mondtak már rá sok mindent, ilyet még nem, vagy az, hogy csípőből rávágnám kérdésére a választ, jobb helyeken az embernek nemigen kell ilyesmit kibírni, még annál is "jobb" helyeken az embereknek attól fáj a gyomra, hogy túl sokat zabált. És ...

Bő tíz perc alatt végzek a fürdőben és amikor kimegyek, Őfelsége még mindig Shiro ölében albérlő, füle botját sem mozgatja. Átfut rajtam az aggodalom, beteg tán, hogy nem óhajt enni? Tsukiko legalább annyira szerette ezt a macskát, mint a gyerekeinket, ha nekem itt kipurcan, nejem szelleme a saját urnájával fog agyonvágni. Erre Shiro mintegy mellesleg elejti:

- Már evett - majd hozzáfűzi, enyhén rosszalló hangnemben: -Türelmetlen egy egyed! Ha nálunk valaki ilyen ramazurit csap, anyám nem ad neki egy hétig enni.

Bár nem szólalok meg, a fiú hallja meghökkenésem súlyos döndülését és heves tiltakozásom, egy hét alatt szegény pára éhen veszne.

- Ó, nem tudtam, hogy ilyen gyenge. Nekünk meg se kottyan, ha egy hétig nem eszünk. Egy ...

Ez az egyelőre rövid, tizenkét részes anime érdekes világgal, eddig hiányos történettel [1] rendelkezik, a mélyén pedig egy az emberiségre nézve kevéssé hízelgő, ám annál realistább szállal.

Ebben a világban egy új kontinens jelent meg, melynek neve Magmel. Természetesen ez az új, izgalmas, sok nyersanyaggal, felfedeznivalóval teli föld az emberek számára csábító. Özönlenek is a bátor, vagy botor jelentkezők, önként sétálnak be a halál torkába, merthogy Magmel világában messze nem az ember a tápláléklánc csúcsa. Két főhősünk, Inyou és asszisztense, Zero menti ki, illetve meg őket.

A 12 rész során több különböző ember történetével, céljával, okával találkozunk. Bár rendre feltűnnek olyan alakok, akik egy ...